Ki is az a Tenyésztő?

A Tenyésztő nagy 'T'-vel, olyan ember, aki szomjazik a tudásra, de minél többet tud, annál határozatlanabbnak érzi magát. Valaki, aki nap, mint nap megharcol a lelkiismeretével és az elkötelezettségével.

A Tenyésztő, aki feláldozza a személyes érdekeit, a pénzügyi helyzetét, idejét, barátait; lemond a luxus bútorokról, a süppedős bársony szőnyegről, és arról az álmáról, hogy a szabadságát idén egy hatalmas óceánjáró fedélzetén fogja eltölteni. Ehelyett úgy szervezi az éves szabadságait, hogy a fontosabb kiállításokon részt tudjon venni.
...
A Tenyésztő elfelejt lefeküdni aludni, ha éppen a következő alom kombinációján töri a fejét. Hetekig virraszt ha szül a szukája, és a kölykök megszületése után is minden egyes sóhajra, nyüszítésre, mozgásra azonnal ott terem.

A Tenyésztő visszautasítja a vacsora meghívásokat, és nem vesz részt az esti családi mozi nézésen, mert vemhes szukáját nem hagyja otthon, vagy mert pontban 8-kor etetni kell a kicsiket. Nem törődik azzal, hogy az újszülött tiszta váladék, ha az elkezd zihálni, akkor gondolkodás nélkül szájból-szájba lélegezteti, a szó szoros értelmében életet lehelve abba a pöttömnyi, segítségre szoruló apróságba, aki talán élete álmát váltja valóra.

A Tenyésztő öle az egy csodálatos hely, ahol büszke és nemes későbbi championok szunnyadoztak egykor.

A Tenyésztő keze erős és határozott, de elég gyengéd és érzékeny ahhoz, a kölyök orr legkisebb bökését is megérezze.

A Tenyésztő háta és lába általában ízületes a sok hajlongástól, rogyadozástól, térdeléstől a kölykök mellett, de még elég erős ahhoz, hogy a kiállításon fel tudja vezetni a következő reménységet.

A Tenyésztő egyszerre képes felmosni miközben egy seregnyi kölyköt tart távol. És mindig szívesen segít az ' Első bálozóknak'.

A Tenyésztő füle egy nagyon érdekes szerv, miközben órákat hallgatja a telefon túl oldalán levő újdonsült kölyök tulaj meséit, megtéveszthetetlenül kiszúrja, ha bármelyik kis kölyök egy ici-pici hangot is ad.

A Tenyésztő szemei homályosan látnak a végeláthatatlan törzskönyv tanulmányozásoktól, és néha bizony vak ahhoz, hogy a saját kutyája hibáját meglássa, de nagyon is jól látja az ellenfél gyengeségeit, és sohasem fáradt annyira, hogy ne kutassa szüntelenül a fajta egy tökéletes példányát.

A Tenyésztő memóriája teljesen reménytelen, ha arcokra vagy nevekre kell emlékezni, ám számítógépet megszégyenítő gyorsasággal képes törzskönyvi adatokat ontani. Annyira tele van adatokkal, hogy néha kimegy a biztosíték, de még ilyenkor is simán felsorolja több ezer kutyának a jellemzőit, emlékszik a jó csontozatúakra, a szép fejűekre, de a feledés homályába merülnek a be nem vált ' nagy ígéretek'.

A Tenyésztő szíve sokszor megszakad, de a reményből mindig újra erőre kap. és mindig a megfelelő helyen van.

Oh, igen. Vannak tenyésztők, és aztán vannak TENYÉSZTŐK !!!

 

 

Nálunk nem kapható "hobby"és "próba" alom. Nem próbálkozunk senki pénzével, hogy 6 hónapos korára kiderül, hasonlit a szetterre de valahogy mégis más. Nem kapható törzskönyv nélküli kiskutya sem. Aki ilyet keres az forduljon a szaporítókhoz.

Mi komolyan tenyésztünk, és magasra raktuk a mércét. Nincs állandóan alom, Nem fedezünk be minden szukát, aki megkéri kanjaink kezét, csak olyanokat, akiket arra méltónak találunk, és a megszokott mínőséget várjuk tőlük is. Nem véletlenül elismert fedezőkan Németországba Chester és Bad.  

 

 

 

 

Sok sok jó kép készül a kertben. Ide feltöltöttem őket, aki meg akarja nézni milyen jókedvű csapattal élet együtt annak jó szórakozást a képekhez.

 

 

Szeretem a kutyáimat fényképezni I. rész.    II. rész képekben   

 

 

 

 

Kedves Gazdik és Négylábú barátaim. Eredményekben gazdag ,boldog új évet kívánok .

 

 

 

2014. december 25- 27. Dupla születésnap

 

Imádott fiaim : Chester 6 éves, Connor 4 éves .

 

Boldog születésnapot az "R" alom minden egyes kiskutyájának.

 

 

 

 

2014. november 08 Vrtojba / ©empeter Slovénia

judge: Refet Hadľić ( Bosnia and Herzegovina, )

 

Tracy From The Patrician " Tracy"

R.CAC.R.CACIB

 

 

 

 

2014. november 01. Prága CACIB judge:Janek Jana, Mgr.

Multi CH Zir z Holubické stráně "Zír"

CAC.CACIB.BOB.

 

 

 

2014. október 31 Prága CACIB

judge: McCarry Carrol Angie (IR) Omarov Zaza, (GE)

Multi CH Zir z Holubické stráně "Zír"

CAC.CACIB.BOB.BOGIII.

 

 

 

Eukanuba World Challenge 2015

 

Történelmet írtunk egy olyan fajtával, ami itthon nem nagyon kedvelt a bírók körében. A környező országokban nem így van mutatja ezt, hogy Zír a Cseh köztársaságban most az Euro Dog Show keretén belül, a 6 legszebb kutya közül 3-as bírói döntéssel győztes lett. Az egész évi kiállítási eredményei alapján, elnyerte, és ZÍR képviseli Cseh országot az Amsterdanban megrendezésre kerülő. Eukanuba World Challenge versenyen. Lehet utálni, rossz hírét kelteni a kennelemnek, de lehet utánam csinálni, megfontolt párosításokkal. Köszönöm a bíró gárdának, akik ezt a döntést hozták

video      

 

 

2014. október 26. Brno EUROPA DOG SHOW

judge: Balducci Francesco (Olaszország)

 

4 Chester gyerek,

Kennelünket Max képviselte, ezen az Europa kiállításon. A 12 éves Matyi egy komoly versenyen felnőttek között nagyon szépen megállta a helyét. 7 champion kan közül a 3-ik helyen végzett. Nagyon büszkék vagyunk az eredményre.

 

JCH,HCH,HSCH,HGRCH,SGRCH, ISCH, Ryan Black Titan From The Patrician "Max " exellent 3

 

 

JEURW.JCH.CH.Taransay Alexander " Alex"Euro Dog Show exellent 2 R.CAC
2014. október 25 National dog show exellent 1. CAC


Multi CH Zir z Holubické stráně "Zír"  exellent

 

JCH,CZCH,SKCH, Zira z Holubické stráně "Zira" exellent

 

 

 

 

 

2014. október 25.

született : 4 kan

Nincs eladó gordon szetter kölyök kennelünkben

 

 

 

 

 

 

 

2014. október 18 CACIB ARAD Románia , Vadászkutya Show Kaposvár

judge: Gavril Cenadan (RO) dr. Kelemen Attila (RO)

 

Kis csapatunk felkerekedett, miután végre a fiúk elérték a 15 hónapos kort. Trevor, Hunter már megnyitotta itthon az InterShow Champion címet, de ehhez még 2 országban a CACIB címeket be kell gyűjtenünk. Ezért idén Románia volt az első lépés, aztán majd jövöre folytatjuk, hiszen ugyis el kell telnie 366 napnak, meg az eredményeknek is össze kell gyűjtődnie. hogy ezt a rangos címet Belgium visszaigazolja kutyáinknak.. Csapatunk másik fele pedig Kaposváron állítodott ki. Tara az ő megnyugtató tudásával, nem volt meglepetés, hogy BOB címmel zárta a napot. Viszont London 0 tanulással, 0 ringdresszurával, élete első kiállításán fantasztikus eredményt ért el. Kölyök BEST IN SHOW III.Tudom, hogy kutyáim géneikben hordozzák a show világát, de legalább párszor felvezető pórázon gyakorolunk mozgást, meg állást. Londont kb 5 perc alatt tanítottam meg elötte való este, hogy Timi áthozta, és megmutattam mit kell a ringben csinálnia. Harmadik próbálkozásnál állt a " gyerek" rendesen. Ezt mutatja az eredmény is. Nekünk Romániában nagyon jó napunk volt. Bosko, Trevor, Hunter, Don Gio kimagasló eredményekkel jött haza. Köszönöm minden lelkes gazdinak ezeket az eredményeket. .

 

HJCH,RJCH,Valentino Sincere Friend From The Patrician " Bosco"

RPJ, Best Junior, Junior Transilvania Winner, Junior Román Champion

 

HJCH ,HCH, Trevor Noble From The Patrician " Trevor"

CAC.CACIB.BOB.Transilvánia Winner

    

 

Multi CH VCH.ISCH Don Gio Shahrastani "
Don Gio"

Veterán CAC. Best Veterán Veterán BEST IN SHOW III.

       

HJCH Valiant Noble Charachetr From The Patrician"Hunter"

CAC.CACIB.BOB.Transilvánia Winner BOG.III.

       

HJCH,HCH, Remeber Wonder Star From The Patrician "Tara"

CAC.BOB.


    

Wizard Wonder Wait From The Patrician "
London"

Very promissing Puppy Best In Show III.    
 

 

képek     

 

 

 

2014. október 11-12 Komárom Grand Prix and Derby Winner Show

judge: Rex Lowe Tansania (Australia) Dr. Eugeny Kuplyauskas (RU)

 

Évek óta megfigyelhető, hogy az év legrangosabb kiállítására mindig sikerül olyan bírókat kifogni a fajta bírálatra, akikről információnk nem sok van. Igy történt most is. Az Ausztrál bíró szakmai felkészültsége igen nagy hiányokat mutatott, a fajta anatómia ismereteiben. Koncepció nélküli bírálaton vettünk részt, homogenitást a győztes kutyák nem igen mutattak. A másnapi fajtákat bírál kiállítók véleménye sem votl különb. Ott is igen érdekes bírálatok születtek. Nem sok jóval kecsegtettek az orosz bírót illetőleg sem, hiszen elötte való nap már más fajták bírálata lezajlott nem várt eredményekkel. Igy a vasárnap elé is kételkedve néztünk. Ezzel a kiállítással úgy voltam, hogy a két ismeretlen bírónál bármilyen eredmények születhetnek, hiszen nagyon fiatal kutyákat neveztem a már felnött kategóriába. Hunter végre betöltötte a 15 hónapos korát, és indulhat a komolyabb címek megszerzéséért. Orosz biró keményen bírált, fő szempont a mozgás, az anatómia. Kennelünk kutyái nem vallottak szégyent ezen a kiállításon sem.

 

Komárom II.day

HJCH Virginia Sweetly Singing From The Patrician "Csucsu "

exellent video        


HJCH Valiant Noble Charachetr From The Patrician"Hunter"

CAC.CACIB.Derby Winner Best Derby, BOB. BOGIII.

     

video      

Komárom I.day

HJCH Valiant Noble Charachetr From The Patrician"Hunter"

exellent 2 R.CAC

HJCH Forester's Wallace of Darkmoor " Wallace"

CAC.CACIB.BOS. Grand Prix Winner 2014     

képek     

 

 

 

 

2014. október 05

 

Kyara ma 7 éves lett. Boldog szülinapot kicsi hercegnőm.

 

 

2014. október 04. Németország CAC Forst

Flynnrock's I'm Zac "Jakob

V1, Anw.Dt.Ch.(VDH), Res. CAC

 

 

 

2014. szeptember 28-29 Show és munka hétvége

 

Nem is tudom hol kezdjem, Ezen a héten szétszóródtunk a világban. Utaztunk több 100 km-t bírálta a kutyáimat több nemzetiséget képviselő bíró gárda. Ime az eredmények:

 

2014. szeptember 28. Dunaújváros CAC judge: Gavril Cenadan (RO)


HJCH Valiant Noble Charachetr From The Patrician"Hunter"
Junior Winner,Best Junior,BOB.BOG III.

IISCH,CH, Pablo From The Patrician "Lester"
CH CAC.BOB
     

képek     

 

International Field Trials Smęgorzów, Poland - 28.09.2014


JCH,EURJW.CH. Taransay Alexander"Alex"

3rd place among British pointers , 2nd degree diploma

    

 

ACIB Wroclaw 28.09.2014. Poland judge: Jan Ryk (PL)

Leelo Kaladan "Leelo" 
exellent III.

CACIB Tulln, Austria - 27.09.2014 judge: Alenka Pokorn (SLO)

JCH,EURJW.CH. Taransay Alexander"Alex"     

CACA, CACIB. BOB. Ausztrian Winner 2014 Bundessiger 2014

 

DTCH Forester's Tiger Woods of Darkmoor "Tiger"

   CACA

 

Brno National Dog Show  27.29.2014. judge: Francisek Simek (CZ)

Multi CH Zir z Holubické stráně "Zír"  
                                         
CAC.BOB.BOG3.

 

ennyi történt :)

 

 

 

 

CACIB - ČESKÉ BUDĚJOVICE (CZ) - 20. - 21. 9. 2014

 

Multi CH Zir z Holubické stráně "Zír"

   CAC.CACIB.BOB.Res.BOG

 

 

 

 


Jankowice, Poland - 20.09.2014 CAC Hunting dogs,
CAC,BOB


CAC Bytom, Poland 21.09.2014
CAC BIS-3 working dogs

 

EURJW.JCH.CH.Taransay Alexander "Alex"

 

 

 

 

 

2014. szeptember 06.07. Kecskemét CACIB judge: Leos Jancik (CZ) , Szabó Sándor (H)

 

képek   

 

 

Kétnapos Kecskeméti kiállítást tudhatunk magunk mögött. Érdekes kiállításon vettünk részt. Ennek ellenére nagyon szép eredményekkel zártuk a hétvégét.

 

1 NAP.

HJCH Philip From The Patrician " Gordon " CAC.CACIB.BOB. Res.BOG.

    

 

2.NAP.

 

HJCH Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter"

Junior Winner, Best Junior  

    

 

HJCH Forester's Wallace of Darkmoor " Wallace"

CAC.CACIB.BOB.

    
 

Legszebb vadászkutya 6-os szűkítés részvevője.   
 

 

 

 

 

 

2014. szeptember 07. CACIB Giessen Deutshland judge: Svein Nordang (NO)

 

VDHCH Forester's Tiger Woods of Darkmoor " Tiger"    

CAC.CACIB.

 

 

 

 

 

 

2014. szeptember 06. Klubové PZ + SZVP

 

Poprvé jsem se zúčastnila klubových zkouąek MSKAO - podzimních a vodních. V obou jsem se Zirou uspěla - PZ I.c. 288b a SZVP II

Zira z Holubické stráně "Zira"

288 ponttal a II. helyen végret a Cseh klub szervezésében az őszi vadász versenyen.

 

 

 

2014. augusztus 30. CACIB Mladá Boleslav

judges: Otakar Vondrouą (CZ), Piotr Król (PL) Tibor Havelka (SK)

 

ISCH, ICH, Dual CH Zir z Holubické stráně    

CAC.CACIB.BOB.Best of Group

 

 

 

 

 

 

2014. augusztus 23-24

judge: Alexey Belkin ( Rus) Hans Wiblishauser(D)

 

Ennek a hirnek nagyon örülök. Chester fia Német Champion

 

I.day: German Winner Show Leipzig V1 Doppel Anw.Dt.Ch.VDH

II. day CACIB Show Leipzig.V1 Doppel Anw.Dt.Ch.VDH R.CAC.R.CACIB

 

Forester's Tiger Woods of Darkmoor "Tiger"

   

"Tiger" hat heute seine letzte Anwartschaft bekommen und darf sich in Kürze mit dem Titel *Deutscher Champion - VDH*

 

 

 

 

2014.augusztus 23. Németországi hirek

 

Good news from Chester's and Heda pups

Flynnrock's I'm Seven

get the hip result A2  

 

 

 

 

 

 

©akiai CAC 2014 08 16 Lithuania

 

LT-LV-EST-BALT JCH LT JW'11, BALT JW'11 Wonderful Wianet from the Patrician" Windy"

   

CAC.BOB.

 

 

 

 

 

 

2014.augusztus 16. Bratislava CACIB


judges:Alexander Skrzynski (PL) és Andrzej Brabletz (PL)

 

2 év munkája, koncentrálás a ringben, gyakorlás ringen kívül, a kutya és gazdája összenőtt :) Ők ketten, fantasztilus páros, és együtt elérték (Matyi 12 years old ).Nagyon büszke vagyok rátok!!

 

HJCH, HCH, HSCH, HGRCH, SGRCH, ISCH.C.I.E Ryan Black Titan From The Patrician "Max"

   

Excellent 1. CAC, CACIB, BOB . BOGIII,

new INTERSHOW CHAMPION C.I.E.

 

 

 

 

 

2014. augusztus 10. Velence tó CAC

judges: dr.Miklós Levente, Kardos Vilmos, dr.Váczi-Balogh Zsuzsanna


képek   

Egyidóben a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világkiállítással. Nagyon sajnálom, hogy ott nem tudtunk részt venni, hatalmas eséllyel indultunk volna a Világgyőztes címekért. Számoltunk osztottunk szoroztunk és nem vállatuk be a kb 400 e Ft-os költséget. Rettető messze volt, hosszú az út és a komp nagyon drága. Igy inkább lementünk Velencére, és hatalmasat nyertünk. 740 kutyás kiállításon, ahol "mindenki" ott volt, mutatta, hogy nagyon sok élvonalbeli kutyás nem ment Helsinkibe:)

 

Virginia Sweetly Singing From The Patrician "Csucsu " Junior Winner ,BOS. new Hungária Jugend Champion 

JCH Forester's Wallas of Darkmoor" Wallas" CAC.BOB.Res.BOG.

   HJCH Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Junior Winner ,Best Junior. BOB. Junior Group Winner,

Junior Res.Best In Show

  

 

 

2014. augusztus 03-04 Herend CAC Zakopane(PL) CACIB , Irig (SRG)Special CAC

judge: Gavril Cenadan (RO), Szabó Sándor (H),Leszek Salamon (PL) Zoranu Stojadinovću (SGR)

 

képek   

Angol szetter Best junior, fajta győztes video    Angol szetter kölyök kan video    Gordon szetter Best Junior,BOB video  

Gordon szetter bírálat video   

 

7 kutya 3 Chester gyerek 3 Bad gyerek 1 Zeus gyerek 6 saját tenyésztésű , 1 fedeztetési kutyánk szenzációs eredményei a hétvégén. Úgy érzem valami nagyon jót hoztunk létre.  Ismét egy nagyon sikeres hétvége a Herendi CAC kiállításon. Gizmi Best puppy, Csucsu Junior Winner, Trevor CAC, Bosco befejezte a Hungária Junior Champion, címet.
Max
Hungária Grand Champion lett, míg Alex Lengyel országban ismét BOB címmel lett gazdagabb. Mojo pedig a Legszebb felnőtt kan és BOB címeket gyüjtögette be az Irigi Special CAC kiállításon. Simply Irresistible Royal Heir From The Patrician " Gizmi" Best Puppy



 

Virginia Sweetly Singing From The Patrician
"Csucsu " Junior Winner

HJCH Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Junior Winner ,Best Junior. BOB. Junior BIS Best Dog 5     

 

HJCH Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco" Junior Winner, Hungária Jugend Champion

HJCH,HCH, Trevor Noble From The Patrician " Trevor" CAC

HJCH,HCH,HSCH,SGRCH,HGRCH, Ryan Black Titan From The Patrician "Max" CAC.BOB.BOG.III. Hungária Grand Champion

PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEURW.Taransay Alexander "Alex" CWC.CACIB.BOB. 

JWW,RJCH,SGRJCH,RCH,HCH,ISCH, Rising Sun Midas Touch From The Patrician "Mojo" Best Male BOB

 

 

 

 

 

2014. július 26.

 

Willow Black Knight From The Patrician "Willow" 4 hónaposan első kiállításán , remek kezdéssel, Peti és Willow

   Baby Best In Show

 

 

2014. július 19-20 Debrecen CACIB and Mladé Boleslav (CZ)

judge: Dorota Witkowska (PL) Nagy István (SGR) Petr Buba (CZ), Ing. Václav Vlasák (CZ) Josef Němec (CZ)

 

képek   

 

Sikeres hétvége a Debreceni CACIB kiállításon. A 40 fok ellenére, Öcsi mindkét nap részt vett  rajta, és befejezte a Hungária Show Champion, Hungária Grand Champion, és az InterShow Champion címeket. Wallas legnagyobb meglepetésünkre, még 2 hetes sincs nálunk Hungária Jugend Champion lett, míg Zír Cseh országban ismét Best of Day címmel lett gazdagabb. Mindent összevetve egy igen sikeres hétvégét tudhatunk magunk mögött. Gratulálunk a gazdiknak és köszönjük a bírók munkáját.

 

HJCH Forester's Wallas of Darkmoor Junior Winner BOS new Hungária Jugend Champion   

 

HJCH Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter"

Junior Winner and Best Junior

    

 

BIS HJCH,RJCH,SGRJCH,SGRCH,SGRGRCH,HCH, HSCH,HGRCH,ISCH,C.I.E.Wonderful Wilfred From the Patrician" Öcsi'

CAC.CACIB.BOB.

new Hungária Grand Champion

   

 

 

2014. augusztus 19 . CACIB Debrecen

BIS HJCH,RJCH,SGRJCH,SGRCH,SGRGRCH,HCH, Wonderful Wilfred From the Patrician" Öcsi' CAC.CACIB.BOB.

new Hungária Show Champion and INTERSHOW CHAMPION .C.I.E.

  

 

 

2014. augusztus 19 Mlada Boleslav (CZ)

 

ISCH,ICH,Dual CH Zir z Holubické stráně V1 CAC NV BOB BIG
  
Best of Day

 

 

 

 

2014. július 12-13 Oberwart CACIB , Szombathely CAC- CACIB


judges: Jaroslav Matyas (SK) dr. Jakkel Tamás(H)
Niksa Lemo (HR), Anna Brankovic (SGR)

képek     

Várakozáson felül nyertek a kutyáink. Ismételten láttam Alexot , Lengyelországban élő Chester gyereket, és egy nagyon kellemest hétvégét töltöttünk el. Igy két Chester gyerekünk versenyzet egymással Szombathelyen. Oberwart-ban nem voltunk, csak Alex és ő lett a CACIB:) .Wallas 4 napja van nálunk, rettentő ügyes volt a ringben, azért van még mit tanulnunk, de mindkét nap megkapta a Junior Winner címet, melynek nagyon örültünk.Hunter sok kutya elött lett a Fajtagyőztes, fegyelmezett és igen lendületes mozgásával sokkal idősebb kutyákat utasított maga mögé. Elismert nemzetközi küllembírónk, FCI alelnöke dr.Jakkel Tamás bírálata alapján az én 1 éves kisfiam a CACIB kiállításon Fajtagyőztes címet kapott, a bíró úr döntése alapján. Lester befejezte 2,5 évesen a Hungária Show Championt. Bírálata igy kezdődött : "Ausztrál típus". Igen ez a cél, hogy ilyen kutyáim legyenek.

Forester`s Wallace of Darkmoor From The Patrician "Wizard"

2 x Hungária Prima Junior

JCH Valinat Noble Character From The Patrician "Hunter"

Junior Winner , Best Junior, BOB, In the BIS: Saturday Junior shortlisted
Junior Winner, Best Junior, BOB.(CACIB)

JCH,CH,EURJW,Taransay Alexander " Alex"

Oberwart CACA,CACIB.
Szombathely Night Show CAC,

CACIB Show CAC.R.CACIB

JCH,CH,GRCH, ICH, Pablo From The Patrician 'Lester'

CAC.BOB. RES.BOG.

CAC.CACIB.BOB. new Hungária Show Champion
Lester 2,5 years old
 

 

 

 

 

2014. július 09.

 

Hunter 1 éves lett.


Boldog születésnapot kívánunk a V -betús alom minden egyes kiskutyájának.

 

 

 

 

 

 

2014. július 07

 

Bemutatjuk új import gordon szetter kanunkat, Forester`s Wallace of Darkmoor From The Patrician "Wallas"

 

Wallas 13 hónapos HD.A és PRA Clear

 

 

 

 

 

2014. július 07. 40. Beskidzka Wystawa Psóv Rasowych Bielsko-Biala

judge: Malgorzata Korzeniowska (PL)

 


CH Zira
z Holubické stráně  

 CWC, new Polish Champion and Working RES.Best In Show .

 

 

 

 

2014. június 29. Szabadka CACIB (SGR)

Judge Ralic Milic (SGR)

 

HJCH,HCH,HSCH,SGRCH, Ryan Black Titan From The Patrician "Max"

  

CAC,CACIB, BOB, BOGIII.

new Szerbian Champion

 

 

 

2014. június 29. NDS Klatovy 2014 (CZ)

Judge Ing. Leoą Jančík (CZ)

 

Multi Ch Zir z Holubické stráně  

CAC, CAC ČMKU, NV, BOB, BOGIII.

 

 

 

 

 

2014.06.28. Gyula CAC

judge: breed : Kardos Vilmos, group: Sanja Momčilović Bognič BIS

 

HJCH,RJCH,SGRJCH,SGRCH,SGRGRCH,HCH, Wonderful Wilfred From the Patrician" Öcsi'  

CAC, Best male BOB, Res.Best of Group

 

 

 

 

2014. június 21 CACIB PÉCS

judge Lokodi Csaba (RO)


HJCH,.HCH.HSCH, Ryan Black Titan From The Patrician "Max

CAC, CACIB BOB,

 

 

 

2014. június 21 CACIB Brno

judge:©rámek Čestmír [CZ] , group judge: Tibor Havelka (SK)

 

Multi Ch Zir z Holubické stráně

CAC, CACIB BOB, Best of Group

 

 



2014. június 21 CACIB BLED

judge:Andreja Strajnar (SLO)

 

Tracy Of Hope From The Patrician 

jugend class: exellent 2.

Megkérdeztem, miért lett Tracy csak második. Handler vitte, gazdi kinn, Tracy meglátta és nem viselkedett fegyelmezetten a ringben, sírt a gazdája után.

Only because she was not behaving well in ring. She saw her owner outside and was crying and not standing. Normally the judge say she would get BOB.

Most így jártunk.




2014. június 15 . Klubová výstava ČPSK - Veltrusy Judge Danielle Letroye-Lantin from Belgium

 

Multi Ch Zir z Holubické stráně  

CAC, Club Winner , BOB, Working Best In Show

 

 

 

2014.június 08. Portugália

 

Harvey... 1st place at Algarve Dog Show. His first time in the ring..

.Taransay Flash Gordon ~ Harvey

 

 

 

2014. június 07-08-09 Komárom CACIB Pünkösdi hétvége 3 nap

judge: Szabó Sándor, Dr. Váczi Balogh Zsuzsanna , Andrzej Szutklewicz (PL) László István, Eppel János

 

Pünkösdi hétvége, 38 fok, a túző napon BIS ring. Ember, kutya menekül az árnyékba, és neveztünk tanuló kutyákat is. A rekkenő hőség ellenére tökéletesen debütáltak az első bemutatkozáskor. Gizmi 4 hónaposan Res BIS, Csucsu 11 hónaposan Junior Winner első kiálításaikon., Hunter 2xBOS, Trevor Hungária Champion, Don Gio Veterán BIS. III.,Veterán Champion, és Lester InterShow Champion .C.I.E. lett ezen a hétvégén. Azt hiszem az eredmények magukért beszélnek.

 

képek   

 

III.nap.HJCH,Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter"

Junior Winner , Best Junior ,BOS.

   


 

Virginia Sweetly Singing From The Patrician
"Csucsu " Junior Winner


HJCH Trevor Noble From The Patrician
" Trevor" CAC
new HUNGÁRIA CHAMPION ( 17 montsh old)   


 


CH Pablo From The Patrician
" Lester" CAC.CACIB.BOB.BOGIV. new INTERSHOW CHAMPION

   

 

II. nap.HJCH,Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Junior Winner , Best Junior,
Selected Junior Best In Show

  

ISCH Don Gio Shahrastani Best Veterán, new Veterán Champion ,Veterán Best In Show III.

   

HJCH Trevor Noble From The Patrician" Trevor" CAC .R.CACIB

    I.nap.

imply Irresistible Royal Heir From The Patrician " Gizmi" Best Minor Puppy. Res.Best In Show

  HJCH,Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Junior Winner , Best Junior, BOS

  Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco" exellent 2

HJCH Trevor Noble From The Patrician " Trevor" CAC

CH Ryan Black Titan From The Patrician "Max" CAC.R.CACIB

  

 

 

 

2014. június 01 . National Dog Show "LKMS Cup 2014", Litvánia


breed judge George Schogol (Georgia), group judge Andrzej Sutkiewicz (Poland)

Multi Ch .Wonderful Wianet from the Patrician" Windy"

  CAC. BOB and BIG-3!és Windy fia 10 hónaposan
FINALLY this weekend is over I should say it was a great weekend especially to my little devil Porthos who yesterday got II degree Field Trials derby working diploma and today finished his Lithuanian Junior Champion!!!

 

 

 

 

 

 

 

2014. május 31. CAC- CACIB MOL,ADA Szerbia

judge: Szabó Sándor,


BIS HJCH,RJCH,EGRJCH,SGRCH,RCH,HCH, Wonderful Wilfred From the Patrician" Öcsi'

  

31.05.2014 ADA CACIB judge: Zarko Mikalacki CAC,R.CACIB

31.05.2014.MOL Night CAC, judge: Sándor Szabó CAC.BOB.Res.BOG.

new Grand Champion of Serbia

 

 

 

 

 

CACIB Litoměřice 2014 (CZ)


breed judge Miroslav Václavík (CZ) group judge Ing. Jozef Jursa, CSc. (SK)

 

Multi CH Zir z Holubické stráně

 
Exc. 1, CAC, CAC ČMKU, CACIB, BOB and Res. BEST IN GROUP

 

 

 

 

 

 

2014. május 18

Wondeful alom 4 éves. Nagyon Boldog születésnapot kívánok, Spangli, Panka, Öcsi,Wiindy,Wilfred.

Nekem ŐK az ANGOL SZETTER

   

ez a 4 különleges kislutya, küllemileg, természetileg , és aki velük él, annak minden nap ajándék.

 

 

 

 

 

 

2014. május 17 CAC MAKÓ

judge: Szabó Sándor, Robertó Schill (R)

 

BIS HJCH,RJCH,EGRJCH,SGRCH,RCH,HCH, Wonderful Wilfred from the Patrician" Öcsi'

  
CAC.BOB.Res.BOG

 

 

 

 

 

 

 

2014.május 17. CACIB Wieselburg

Judge Litov Kamen (BG)

 

Multi CH Zir z Holubické stráně

 

Exc. 1, CAC, CACIB and NEW CHAMPION OF AUSTRIA

 

 

 

 

 

 

2014. május 10-11

Show hétvégeClub Show MSKAO Cz.Slavkov u Brna: Club Show Slovakia, Lithuanian dog show ,Székesfehérvár CACIB

JUDGE:Catherine Pil, (B) , Willy Duinkerke, (Nl) Kalvo Kriisk (Estónia) , Miklós Levente, Eppel János, Tamás Károly, Hartmann György,

 

Fantasztikus hétvége. Köszönöm a gazdáknak ezeket az örömteli pillanatokat, a bíróknak pedig az eredményeket.Don Gio 4 éve nem volt a ringbe. Megigértem neki, ha betölti a 8 éves korát és veterán lesz, ismét szaladgálhat egy kicsit a kiállításokon, hiszen fiatal korában nagyon szerette. Don Gio nem felejtett, sem állást sem mozgást. Azt a fantasztikus mozgást amit produkált, nem a veterán kutyákra jellemző. Öröm volt nézni, ahogy élvezte az egész napot. Hunter gyerek még, az ő 10 hónapjával, de délután a Junior Bis-ben már egész fegyelmezett volt. Bosco nagyon ügyesen vette az első akadályokat, ő is megtanulta a ringbeli fegyelmet. Trevor az örökmozgő, még ráfér egy kis tanulás. Max pedig az ő fölényes tudásával kenterbe verte a tesókat. Igy is kell. Amíg mi két napig Fehérváron voltunk, Windy a Litvánoknál csoport 5 lett, Zír 58 gordon közül a fajtagyőztes. De beszéljenek a képek és az eredméynek.

 

Székesfehérvár 2 nap

 

HJCH,Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Junior Winner , Best Junior, Junior Best In Show IV.


ISCH Don Gio Shahrastani Best Veterán ,and BOB Junior Handler: Vanessa and DonGio 2 p..BOG.III.Veterán Best In Show III.

 

 

Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco" Junior Winner , Best Junior

HJCH Trevor Noble From The Patrician " Trevor" CAC..CACIB. BOB.

Székesfehérvár 1 nap

Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Junior Winner , Best Junior,Hungária Junior Champion

ISCH Don Gio Shahrastani Best Veterán and BOB

Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco" exellent 1

HJCH Trevor Noble From The Patrician " Trevor" CAC.R.CACIB

CH Ryan Black Titan From The Patrician "Max" CAC.CACIB.BOB.

Lithuanian dog show ,

Multi Ch .Wonderful Wianet from the Patrician" Windy"

 

CAC, Winner Bitch, BOB and later BIG-5.

Club Show MSKAO Cz.Slavkov u Brna:

Multi CH Zir z Holubické stráně V1, CAC, Klubový vítěz, BOB, Working BEST IN SHOWCH

Zira z Holubické stráně CAC CH

Zar z Holubické stráně exellent4

 

 

Club Show Slovakia,

 

CH Zara Otis z Holubické stráně CAC

CH Zoom z Holubické stráně R.CAC

Multi Ch Zir z Holubické stráně CAC

 

Zir take first place as show dog and working dog of the year 2013 in our club SKPS


Zir a Szlovák klub 2013 évi pontversenye alapján, a legjobb kiállítási és munka kutya I. helyezett

képek   

 

 

 

2014. május 04 Prága CACIB

breed judge: Mrs. Helena Dvořáková, group judge: Helena Dvořáková Best In Show judge: Jozef Nemec

 

Az álmok egyszer valóra vállnak

 

Multi CH Zir z Holubické stráně BEST IN SHOW WINNER

 

 

 

 

2014. május 03. Prága CACIB

Zír duplázott. Egy hétvége alatt 2 Best Of Day cím büszke tulajdonosa, úgy, hogy magát a gordon szetter mint fajtát a bírók már a BIS ringben nem nagyon szokták észre venni.

 

Multi CH Zir z Holubické stráně

 

V1, CAC, CACIB, CAC ČMKU, BOB, BEST IN GROUP 1, BEST OF DAY.

   


 

 

 

2014. május 01

Ismét egy veterán korba kerülő kutyánk.Saci ma 8 éves lett.

Boldog születésnapot kívánunk!

 

 

 

 

2014. április 27.
Cseh ország ,Slovénia , MagyarországFantasztikus hétvége. 4 kutya 4 fajtagyőztes,3 országban


CACIB České Budějovice ,CAC SNE®NIK, CAC Kiskunfélegyháza


judge:Sanja Momčilovič Bognič (SRB) Hana Kunfalvi (CZ) Piskay Vladimir (SK) Erdős László (H) Kardos Vilmos (H)

 

gordon szetter : Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco"

Junior Winner , Best Junior, BOB

angol szetter : Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter"

Junior Winner , Best Junior, BOB Junior BOG. BOG Res.BOG.

 

CAC SNE®NIK Slovénia

 

gordon szetter : Tracy of Hope From The Patrician Junior Winner,Best Junior, BOB,

 

 

CACIB České Budějovice

 

Multi CH Zir z Holubické stráně

 

V1, CAC, CACIB, CAC ČMKU, BOB, BEST IN GROUP 1, BEST OF DAY

képek   

 

 

 

 

 

2014.április 20 Szilvásvárad CACIB Cruft's qualification judge: DR.Ümit Özkanal (Törökország)

 

2 éppen, hogy fiatal osztályt elért kiskutyával mentünk le Szilvásváradra. Érdekes, hogy egy szetter tenyésztő bíró véleményére, már megint nem volt kiváncsi senki csak én.

 

gordon szetter : Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco"

angol szetter : Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter"


Junior Winner, Best Junior, BOB. Cruft's qualification 2015

képek   

 

 

 

 

International Field Trial Malľenice, Slovak Republic - 13.04.2014

 

Alex megint remekelt. Nem csak a kiállításokat nyeri sorra, hanem a munka versenyeken is dijazott lesz. Gratulálunk neki!

 

PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEUW 2013.Taransay Alexander "Alex"

  

Diploma Winner with mark "very good" - 12 points

Ezzel az eredménnyel Alex az 5 nyelvű munkavizsga bizonyítvány büszke tulajdonosa.

 

2014. április 15.

Dupla szülinap. Pency 5 éves, BAD 6 éves lett. Boldog születésnapot nekik!!:)

 

 

 

 

 

NDS Ostrava 12.4.2014

 

Multi CH. Zir z Holubické stráně

  

CAC, National winner, CAC ČMKU, BOB, Res.BOG.

 

 

2014.04.06. Setter Derby Ausztria

judge: Collyn Mackay(GB)

 

PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEUW 2013.Taransay Alexander "Alex"

  CACA.Best Dog. BOS

 

 

 

 

2014.04.05.National Dod Show Békéscsaba

judge: Sinicka Pavlovic (SGR)

 


HJCH RJCH,SGRJCH,,RCH,SGRCH, HCH,HSCH,Wonderfull Wilfred From The Patrician"Öcsi"

  

CAC.BOB.

 

 

 

CACIB Salzburg, Austria - 05.04.2014

judge: Ervin Deutscher (A)

 

PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEUW 2013.Taransay Alexander "Alex"

CACA.CACIB.BOB

 

 

 

Szlovakia Viktory show & 2x Nitradog CACIB 28.-30.3.2014
judge: Jozef Jursa (SK) Zaur Agabeyli, (AZ) Jana Janek (SK) Oleinikova Zoja, (UA)


Multi CH. Zir z Holubické stráně - 3x CAC, Victory Winner, 2x CACIB, BOS, BOB

CH. Zira z Holubické stráně - 3x CAC, Victory Winner, CACIB, BOB, BIG III

CH Zar z Holubické stráně - 2 x CAC new Slovensky Champion 

 

 

 


CAC Jarosław Poland 2014. márius 30 .

judge: Andrzej Kazimierski (PL)

 

BIS.CH. Leto Earldom Kaladan "LAR-GO"

doks1 ,
CWC Zw Best adult dog,BOB.

 

 

 

 

2014.március 28.

 

Knokky 7 éves lett. Boldog születésnapot !!

  

 

 

2014. március 20.

9 naposak Chester és Rombi babái. Új képek kerültek a picassa albumba.

  

képek  

 

 

2014.március 19.

 

Legújabb családtagunk 8 hetes lett.

Simply Irresistible Royal Heir From The Patrician "Gizmi"

  

 

 

 

 

 

2014. március 17. Brazilia, Rio De Janeiro

 

Raven Special Phantasy Dream From The Patrician "Bömbi"

szörfözni tanul

  

 

 

2014. március 09.

 

Crufs't Anglia nevezve 230 gordon szetter

2 fiatal kanunk qualifikáltatta magát Anglia legnagyobb kutyakiállítására 2013-ban. Scott Angliában, Alex Lengyelországban él. Mindketten részt vettek Anglia legnagyobb kutyakiállításán .

 

  Scott Prince From The Patrician "Makos"

PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEURW.Taransay Alexander "Alex"  

 

 

2014. március 01 .CACIB Drzonków

judge: Alenka Pokorn (SLO)

 


PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEURW.Taransay Alexander "Alex" CWC. R.CACIB

  

videó intermedial class   videó competition for CACIB males

 

 

 

 

 

2014. február 22-23 CACIB Brno


1 day : judge: Piskay Vladimir (SK) 15 gordon nevezés

4 Chester gyerek :) az eredmények magukért beszélnek :)

 

Zar z Hlubické stráně V1, CAC

Zoom z Holubické stráně ' Goro' CAC ,Res. CACIB,
©ampion ČR

Multi CH Zír z Holubické stráně CAC, CAC ČMKU, CACIB, nominace Cruft´s

CH Zira z Holubické stráně CAC, CAC ČMKU, CACIB,
BOB nominace Cruft´s

  
  

  

 

 

 

2014. február 13.-15-16. Fehova CACIB Winter Dog Show
judge: Erdős László (H) Viera Staviarska (SK), dr.Váczi-Balogh Zsuzsanna (H)

 

Elindult a kiállítási szezon itthon is. Nyitott a Fehová-val. 4 napos kiállítással. Ezen a kiállítás sorozaton csütörtökön, szombaton és vasárnap részt veszünk.
Pénteken nem , felesleges pénzkidobás lenne.


Csütörtökön Gordon megszerezte az első CAC,CACIB címét, ezzel elindult a Hungária Champion, Hungária Show Champion és InterShow Champion címek felé, melyet majd egy év elteltével, és a hozzátartozó eredmények megszerzésével érhet el. Addig még részt vesz pár kiállításon.

Szombaton, Gordon és Trevor versenyzett. Gordon CAC.CACIB.BOB., míg Trevor Junior Winner lett. Trevor gyakorolt, hiszen Komáromban éppen, hogy elműlt 9 hónapos, és már Jugend Champion lett. Azért a ringdresszúrán volt mit javitanunk. Rengeteget fejlődött az elmúlt 3 hónapban, nagyon szépen mozog, és áll, ahogy egy kiskutyának állnia kell. Tökéletes leíró bírálatot kaptunk, és nyertünk is, a többiek nagyon jó eredményével szemben.

Vasárnap Gordon, Bosco , Spangli és Hunter versenyzett. Bosco és Hunter két 7 hónapos kölyök kutya. Bosco először találkozott a kiállítási légkörrel, a ringgel, a biróval, Hunter már másodszor állt a ringben, de a csarnok mindkettőjüknek új volt. Mások a hangok, a körülmény, kölykök lévén szoktatni szoktuk őket. Amint a képek mutatják az én kicsi fiaimat nagyon nem kellett, természetesnek vették, szuper kiskutyák. Boscó gazdija Ági, először, ringben, kiállításon, felvezetésen, rettentő ügyesen túl jutott rajta. Nagyon jól éreztük magunkat, nem beszélvén a nagyon szép eredményekről.

Gordon CAC.CACIB.BOB. Bosco Best puppy male, Spangli CAC.CACIB.BOB. Hunter best puppy

 

fényképek és videok pictures 

videó BOB   

Fehova 4 nap

 

ISCH,CH.,JCH, Wonderful Wyatt from the Patrician"Spangli" CAC.CACIB.BOB. 

  

Valiant Noble Character From The Patrician "Hunter" Best puppy

 

JCH, Philip From The Patrician "Gordon" CAC,CACIB.BOB.

  

Valentino Sincere Friend From The Patrician "Bosco" Best puppy male 

 

 

Fehova 3 nap

HJCH Philip From The Patrician "Gordon" CAC.CACIB.BOB.

  

HJCH, Trevor Noble From The Patricican "Trevor" Junior Winner

 

Fehova 1 nap

HJCH Philip From The Patrician "Gordon"

CAC,CACIB.BOS

 

 

 

 

 

Horley & District Show Ardinglyben Február 16 of England,

 

Anglia a kiállítások hazája. Sok szép gordonka lakik ott. Nagyon büszke vagyok, és sikerült. Makos a saját osztályában az első lett, 4 Angol tenyésztőt utasítván maga mögé , és Res Best of Breed címet ért el.

 

Scott Prince From The Patrician "Makos"

  

 post graduate winner, and Reserve Best of Breed  

 

 

 

 

 

CACIB RZESZÓW 15-16.02.2014

judge: Penny Williams

 

Két Chester gyerek egy helyen.

 

CH BIS Leto Earldom Kaladan 'Largo' open class:,CWC, res.CACIB

  

  EURJW,CH.BIS.Taransay Alexander'Alex" ex.2

 

 

 

2014. február 13.

 

Ismét egy mentes csipő Németországban

Flynnrock's I'm Hope X-RAY :HD: A1

 

 

 

 

 

2014. február 04.

 

Zeus és Zoe négy éves lett. Boldog születésnapot sziamiauk !!

  Anyátoknal megígértem, hogy nagyon vigyázok rátok , igy is van !

  

 

 

 

 

2014. január 27-29

Buli van , kettős születésnapot ünneplünk.

Különleges kiskutyám Lester 27-én 2 éves, míg gyönyörű Shakyrám 29-én 7 éves lett.

Boldog születésnapot !!

 

 

 

 

 

 

 

2014. január 21. született 5 kan és 4 szuka

5 blue-belton kan, 1 blue-belton szuka, 3 orange-belton szuka

Ebből a párosításból nincs már eladó angol szetter kölykünk. Következő alom 2015 -ben várható.

 

    

további információ az alomról, for more information abouth the litter 
 

 

 

 

 

 

2014. január 22.

 

Magyarország első gordon szettere mint terápiás kutya. Én tenyésztettem.  

 

 

 

 

 

2014. január 22. Szomorú nap ez Finnországban és itthon is.  

Really Right Crystal From The Partician a.k.a Ronya
27.12.2010 - 22.1.2014 RIP

Igazságtalan az élet, most amikor végre megtalálta igazi gazdáját, Ronya meghalt, elütötte az autó. Súlyos sérülései lettek és sajnos csak az altatás maradt. Borzasztóan sajnálom, hogy az új gazdájánál csak pár hónapot élhetett boldogan .
Nyugodj békében kicsi lány.








2014. január 21

'V.' alom 8 éves lett. Beléptek a veterán korba. Isten éltessen őket nagyon sokáig. Boldog születésnapot!!

 

2014 .január 19 CAC Benzin Poland

judge: Henryk Fonfara Pl.

 

Alex szombaton elindult a Szlovák Champion felé, vasárnap meg a Lengyel Champion címet nyitotta meg.

 

PLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEURW.Taransay Alexander "Alex"

  
CWC Najlepszy Dorosly Pies w Rasie, The Best Adult Dog in Breed 

 

 

 

2014. január 18. Ljubljana CACIB Slovenia judge:Juha Kares from Finland.


Tracy debütált az első junior osztályos kiállításán. A most 1 éves kislány nagyon ügyesen dolgozik a ringben, kitünő leírásos bírálatott kapott. Margith és Tracy tanulja a ring beállítást.

 

Tracy of Hope From The Patrician Jugend Winner   

 

 

 

 

2014. január 18. CACIB Trenčín Szlovákia

judge:Václavík Miroslav,

CZPLJCJ,CZJCH,SKJCH,JEURW.Taransay Alexander "Alex" CAC CACIB BOB

Zoom z Holubické stráně "Goro" CAC

SKJCH,SZJCH,PLCH,SKCH,CZCH,SKGRCH,HCH,WORKCH,ISCH,ICH, Zir z Holubické stráně "Zír" CAC R.CACIB

Mindhárom kutya Chester gyerek. Megnőttek összetalálkoztak, egy kiállításon :) a többi feleslegesen ment :) Örülök, hogy az élet igazolja, az aki szép, és jól örökít, az az igazi fedezőkan. Bár ő Moszkvából jött hatalmas Ausztráliai hátérrel, és nem Angliából. :)

  

 

 

 

 

2014. január 17.

Fekete nap. 2 éve elkerülte kennelünket, ez a szomorúság. Unicum fájó szívvel búcsúzunk tőled.

Köszönöm neked azt a végtelen kedvességet , jóságot, és a sok szeretetet amit kaptunk tőled. Nagyon hiányozni fogsz.

  

RCH, KEUCH, HCH, Farkasvölgyi - Tekergő Unicum

2003. július 01- 2014. január 17. 17 óra



 

 

2014. január 16.

 

Naughty Hunter Banbury
(ISCHFairray Five Star First Quality "Bad" & Naughty Hunter Ashford Lotti"

X-RAY ,HD: A


 

 

2014. január 04. CAC BRNO judge: ©imek Frantiąek, MVDr.(CZ)

Évadnyitó kiállítás Cseh ország. Zír Nemzeti győztes, Best male.BOB.


SKJCH,SZJCH,PLCH,SKCH,CZCH,SKGRCH,HCH,WORKCH,ISCH,ICH Zír z Holubické stráně

   
Výborný1, CAC, NV, BOB








Köszönjük szépen, hogy 2013 évben is öregbítettétek kennel nevünket, és sok szép eredménnyel örvendeztetettek meg minket.

2013 évi championátusaink , és kimagasló eredményeink:

5 munkavizsga I.hely 3 CACT munkaversenyen

4 Hungária Junior Champion, 1 Cseh Junior Champion, 1 Szlovák Junior Champion, 1 Lengyel Junior Champion, 2 Román Champion, , Szlovák Champion, Szlovák Grand Champion, 2 Cseh Champion, 1 Cseh Grand Champion, 1 Cseh munka Champion, Lengyel Champion, 6 Hungária Champion, 3 Hungária Show Champion,

3 Hungária Grand Champion, 3 InterShow Champion.C.I.E. 1 InterChampion C.I.B.

2 Best in Show. 2 Working Best in Show, 4 Grand Prix Winner

1 class winner Euro Dog Show

1 class winner World Dog Show,

Junior European Winner 2013

Gordon szetter utódcsoport (progeny froup )IV. World Dog Show

Ezeket az eredményeket a saját , eladott és fedeztetési kutyáink érték el a világban.