Akiket soha nem feledünk
Egy híd köti össze a földet az Éggel
ez a szivárványhíd, mely
csodás színekkel ragyogón ível
földig érő tarka ívvel.
Innenső oldalán a hídnak
pompázó virágok nyílnak,
friss-zöldek a pázsitos rétek,
üdék a völgyek, dombvidékek.
Örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
mindig lágy-meleg az idő,
a víz is mindig frissítő.
Ha egy kedvencünk kihűl,
erre a szép helyre kerül.
Az agg, megtört állatok,
itt lesznek újra fiatalok,
újra épek a megcsonkultak
és egész nap csak játszadoznak.
Az én kutyám is itt lakik,
és nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak neki:
Nincs itt vele, ki szereti;
hát hancúrozik egész nap,
míg el nem jő a pillanat.
Most hirtelen abbahagyja:
orra tágul, füle feláll,
lába remeg, szűkül a szempár,
rohanni kezd: megjött a gazda!
S hogy megérkezett s meglátott:
hozzád rohan a barátod,
felkapod kitárt karodba,
csókolgatod újra meg újra,
belenézel hűséges szemébe,
s indultok. Majd elérve
a csodák útjának végére,
a szivárványhídon együtt mentek át
és ez lesz nektek az igazi mennyország
Kanok
Szukák
